Ismét piacvezető a Ford!

2016. 04. 08.
A Ford haszonjármű kínálata iránti kereslet folyamatosan növekszik, az új Rangernek és Transit modellek széles kínálatának köszönhetően a Ford kiemelkedő eredménnyel zárta az első negyedévet. A Ford idén márciusban összesen 1232, az első negyedévben pedig 3144 darab gépjárművet értékesített Magyarországon, mely 200 darabbal, 6,7 százalékkal múlja felül a tavalyi év azonos, kiemelkedően eredményes időszakában elért eredményeket, és 12,87 százalékos piacrészesedést jelent. 

„Az első negyedéves értékesítésünk legjelentősebb eredménye a haszonjármű kategóriában piacvezető Transit modellek sikere. A különböző Transit modellváltozatokból összesen 983 darab talált gazdára, Rangerből pedig 262 darabot értékesítettünk. 

A magasabb számban beérkező új Rangerekre pedig szintén magas szerződés állománnyal bírunk, így minden okunk megvan az optimizmusra” mondja Szamosi Viktor, a Ford magyarországi ügyvezető igazgatója.

A februárban bevezetett S-Max a várakozásokat felülmúlóan jól teljesített, és 141 darabos értékesítéssel átvette az MPV kategória vezető helyét. Ugyancsak szép sikerekkel büszkélkedhet a Mondeo, mely 385 darabos értékesítésével a felső közép kategória ezüstérmese. szintén növekedett a Fiesta értékesítése is.

„A kis cégek, flottavásárlók körében egyre élénkülő érdeklődést tapasztalunk, és a NHP folytatásával a második negyedévben még növekvő megrendelés állománnyal tervezünk. Magánvásárlói piacon tapasztalható enyhe élénkülést pedig kedvező hitelkonstrukciókkal és a nyílt hétvégén debütáló speciális ajánlatokkal igyekszünk tovább erősíteni.„ avat be Dalos Attila a Ford magyarországi kereskedelmi igazgatója.

Aktuális ajánlatok

  • Ajánlat vége: 2026. 05. 31.

    AJÁNLATOK MAGÁNSZEMÉLYEKNEK | FORD PUMA

    Ford Puma

    Ford Puma
  • Ajánlat vége: 2026. 05. 31.

    AJÁNLATOK MAGÁNSZEMÉLYEKNEK | FORD KUGA

    Ford Kuga

    Ford Kuga
  • Ajánlat vége: 2026. 05. 31.

    FLOTTA AJÁNLATOK | FORD PUMA GEN-E

    Ford Puma Gen-E

    Ford Puma Gen-E
  • Ajánlat vége: 2026. 05. 31.

    AJÁNLATOK MAGÁNSZEMÉLYEKNEK | FORD PUMA GEN-E

    Ford elektromos Puma Gen-E

    Ford elektromos Puma Gen-E
  • Ajánlat vége: 2026. 05. 24.

    FLOTTA AJÁNLATOK | FORD EXPLORER

    Ford Explorer

    Ford Explorer
  • Ajánlat vége: 2026. 05. 31.

    AJÁNLATOK MAGÁNSZEMÉLYEKNEK | FORD EXPLORER

    Ford elektromos Explorer

    Ford elektromos Explorer
  • Ajánlat vége: 2026. 05. 31.

    FLOTTA AJÁNLATOK | FORD CAPRI

    Ford Capri

    Ford Capri
  • Ajánlat vége: 2026. 05. 31.

    AJÁNLATOK MAGÁNSZEMÉLYEKNEK | FORD CAPRI

    Ford elektromos Capri

    Ford elektromos Capri
  • Ajánlat vége: 2026. 05. 31.

    FLOTTA AJÁNLATOK | FORD RANGER

    Ford Ranger

    Ford Ranger
  • Ajánlat vége: 2026. 05. 31.

    FLOTTA AJÁNLATOK | FORD MUSTANG MACH-E

    Mustang Mach-E

    Mustang Mach-E
  • Legfrissebb akciók Autó-Zentai Kft.
Legfrissebb akciók Autó-Zentai Kft.

Márkakereskedés hírei

Legfrissebb hírek Autó-Zentai Kft.